2024. november 9., Tata, Eötvös Csarnok
A Komárom-Esztergom Megyei Asztalitenisz Szövetség (KEMATSZ) 2024. november 9-én rendezi meg a Vármegyei Egyéni Bajnokságot Tatán, az Eötvös József Gimnázium csarnokában.
A Vármegyei Egyéni Bajnokság az Asztalitenisz Diákolimpia Vármegyei selejtezőjével egy napon, egy esemény keretében kerül megrendezésre.
A KEMATSZ elnöksége ennek a rendezvénynek a keretében is meg kíván emlékezni a Magyar Asztalitenisz centenáriumi évéről, a Magyar Asztalitenisz Szövetség 100 éves évfordulójáról. A Vármegyei Utánpótlás Asztalitenisz Tábor után a felnőtt és utánpótlás játékosok számára együtt, egy helyen szervez eseményt, mely a megyei asztalitenisz társadalom ünnepe is egyben. A gyerekek számára egy kiváló lehetőség arra, hogy a megye legjobb játékosait is testközelből láthassák játszani, ezzel is motivációt, inspirációt merítve az edzésekhez. Nemcsak a gyerekek, de a felnőtt és idősebb generáció számára is szeretnénk ezt a rendezvényt emlékezetessé tenni, lehetőséget biztosítva neves meghívott vendégekkel történő beszélgetésre, anekdotázásra.
A KEMATSZ elnöksége ehhez kéri valamennyi vármegyei egyesület, csapat támogatását azzal, hogy minél nagyobb számban képviselteti magát játékosaival a versenyen!
A rendezvény 16 asztalon kerül megrendezésre, a tervezett program a következő:
- 8:00 A terem nyitása, bemelegítés kezdete a gyerekek számára
- 8:50 Diákolimpia Vármegyei Selejtező – Megnyitó, köszöntő
- 9:00 A Diákolimpia Vármegyei Selejtezőjének kezdete
- 10:00 Bemelegítés kezdete a felnőttek számára
- 10:50 Vármegyei Egyéni Bajnokság – Megnyitó, köszöntő
- 11:00 A Vármegyei Egyéni Bajnokság kezdete
- Folyamatosan – Beszélgetés neves meghívott vendégekkel
A Vármegyei Egyéni Bajnokság az alábbi kategóriákban kerül megrendezésre:
- Nyílt egyéni (NB1, NB2, NB3)
- Vármegyei I. osztály egyéni
- Vármegyei II. osztály egyéni
- Nyílt páros
- Nyílt női egyéni (résztvevők számának függvényében)
- Nyílt vegyespáros (résztvevők számának függvényében)
Mindenki csak egy egyéni kategóriában indulhat, magasabb szintű kategóriába a nevezés megengedett. A részvétel érvényes versenyengedéllyel és sportorvosi engedéllyel lehetséges.
A KEMATSZ a Tatai AC-vel együttműködve folyamatosan biztosít ellátást becsületkasszás büfé formájában. Emellett a Vármegyei Egyéni Bajnokság résztvevőit a délután folyamán melegétellel is megvendégeli.
A versenykiírás és a további részletek folyamatosan elérhetők lesznek a KEMATSZ weboldalán (www.kematsz.hu) és a KEMATSZ Facebook oldalán is.
Számítunk a teljes vármegyei asztalitenisz társadalom megjelenésére, ünnepeljük méltóan a 100 éves Magyar Asztaliteniszt!
Varga László
elnök, a KEMATSZ elnöksége nevében