Régiós Utánpótlás Verseny Dág, 2025. október 25. szombat Versenykiírás

Módosítás:
A verseny kibővítésre került a Győr-Moson-Sopron vármegyei utánpótlás játékosok körére is, így összességében 4 vármegyéből várjuk mind az igazolt, mind pedig a nem igazolt játékosokat.
1. A verseny célja:
Versenyzési lehetőség biztosítása a Komárom-Esztergom, Fejér, Veszprém és Győr-
Moson-Sopron vármegyei sportegyesületekben, szakosztályokban igazolt és
igazolással még nem rendelkező utánpótláskorú versenyzők számára, valamint a
közösségépítés az utánpótlásnevelő klubok és a résztvevők gyerekek aktív
részvételével, és nem utolsó sorban a sportág népszerűsítése.

2. A verseny helye és ideje:
Dág, Oszuska Miklós Sportcsarnok (2522 Dág, Hunyadi János utca 1.)
2025. október 25. /szombat/ 9.00 órától (terem nyitás melegítésre 8.00 órától)

3. A verseny rendezője és támogatói:
Komárom – Esztergom Megyei Asztalitenisz Szövetség és a Dág KSE

4. Versenybíróság:
Főbíró:
– Wiszt Péter, Tatabányai Vulkán Tömegsport Egyesület
Főbíró-helyettesek:
– Pósfai Zsolt, KEMATSZ elnökségi tag, utánpótlás koordinátor, Dág KSE és
– Varga László, KEMATSZ elnök, Dág KSE

5. A verseny résztvevői:
A Komárom-Esztergom, Fejér és Veszprém vármegye sportegyesületeiben sportoló utánpótlás játékosok az U11, U13, U15 és U19 korosztályokban. A versenyen való részvételhez nem szükséges teljeskörű versenyzési engedély és sportorvosi engedély.

6. Versenyszámok:

Versenyszám Tervezett
kezdési idő
1. Nyílt Fiú Páros (valamennyi korosztály számára együtt) 9:00
2. Nyílt Lány Páros (valamennyi korosztály számára együtt) 9:00
3. Nyílt Vegyes Páros (valamennyi korosztály számára együtt) 9:00
4. Fiú U11 Egyéni 9:00
5. Lány U11 Egyéni 9:00
6. Fiú U13 Egyéni 10:00
7. Lány U13 Egyéni 10:00
8. Fiú U15 Egyéni 11:00
9. Lány U15 Egyéni 11:00
10. Fiú U19 Egyéni 11:00
11. Lány U19 Egyéni 11:00

A fiúk csak a fiú egyéni kategóriákban – a saját korcsoportjukban, valamint egy
korcsoporttal feljebb, és a fiú nyílt párosban, valamint a vegyes nyílt párosban
indulhatnak. A lányok csak a lány egyéni kategóriákban – a saját korcsoportjukba,
valamint egy korcsoporttal feljebb, a lány nyílt párosban, továbbá a vegyes nyílt
párosban indulhatnak.

7. A verseny lebonyolítása:
Az egyéni és a páros számok is csoportos és/vagy kieséses rendszerben kerülnek megrendezésre, az indulók számának függvényében.
Minden mérkőzés három nyert játszmáig tart.
Asztalok száma: 10
Labda: Joola Flash
Nevezési díj nincs.

8. Nevezés:
A nevezéseket Pósfai Zsolt, KEMATSZ utánpótlás koordinátor részére kell e-mailben megküldeni.
E-mail: posfai72@gmail.com; mobil: +36 30 934 2381
Nevezések beérkezésének határideje 2025. október 22. szerda 24.00 óra.
A határidő után érkezett nevezéseket nem tudjuk figyelembe venni. A helyszínen
nevezést nem fogadunk el.

9. Díjazás:
A versenyszámok 1. helyezettjei kupa és érem, a 2-3. helyezettjei éremdíjazásban részesülnek. A harmadik helyért nem kell játszani.

10. Korcsoportok:
– U11: 2014. január 1. után születettek
– U13: 2012. január 1. után születettek
– U15: 2010. január 1. után születettek
– U19: 2006. január 1. után születettek

11. Egyéb: 

– A résztvevők a versenyen saját (szülői, gondviselői) felelősségre vesznek részt.

– Az öltözőben hagyott értékekért a rendezőség felelősséget nem vállal.

– A verseny helyszínén büfé NEM üzemel majd, a résztvevők a saját ellátásukról (étel, ital) maguk gondoskodnak.

– A páros versenyszámokra X-el nevezetteket a versenybíróság válogatás nélkül állítja össze, a versenyen jelenlévő párok összetételén nem módosít.

– A játékosok az első versenyszámuk megkezdése előtt személyi adataikat igazoló okmánnyal jelentkezni tartoznak a versenybíróságnál. 

– A versenykiírásban nem érintett kérdésekben a MOATSZ Verseny- és Játékszabályai az irányadók. 

– A verseny során fotók készülnek, amelyek a támogató szervezetek felé továbbításra kerülnek. A versenyre való nevezéssel, illetve az esemény helyszínére történő belépéssel az érintettek az adatkezeléshez hozzájárulnak.

2025. szeptember 15.

Pósfai Zsolt, elnökségi tag, utánpótlás koordinátor

Varga László, elnök

a Komárom-Esztergom Megyei Asztalitenisz Szövetség elnöksége nevében